Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Shinai

A shinai részei:

 

 

 

A shinai a japán kard modellje, amit a kendō edzéseken és versenyeken használnak. A shinait bambuszból készítik, de készülhet szintetikus anyagból, ami úgy viselkedik, mint a bambusz. A shinai négy bambusz szálból áll. Ezeket a szálakat egy erős bambuszból nyerik, úgy, hogy a növényt a gyökere felett kb. 10 centiméterrel levágják, majd ezt a törzset 6–8 szálra hasítják. Egy shinai kialakításához szükséges négy szálat úgy választják ki, hogy ízületei jól illeszkedjenek egymáshoz, majd ezeket felhevítik és formára hajlítják, majd hosszasan munkálják, csiszolják az összeszelésre váró shinai szálait.    

Néhány shinai típus:

Kotō gata (古刀型): A shinai teste általában vastagabb, mint a normál shinaié és az egyensúly szétárad az egész testen. Azt mondják róla, hogy ez az eredeti, egy sokkal tradicionálisabb stílusú shinai. Súlyának köszönhetően erőteljesebb vágások végrehajtását teszi lehetővé és hárítani is nehezebb, mint egy átlagos shinai-t. Aki tapasztalta már, hogy milyen kirikaeshi-t fogadni egy olyan ellenféllel, aki ilyen shinait használ, az tudja. A kard hegye is nehéznek érződik, így men vágáskor olyan érzés, mintha a shinai hegye megnyúlna, szinte mintha repülne.

Dōbari (胴張り型): Ez a shinai sokkal vaskosabb. A test markolathoz közelebb eső része, ahol a shinai súlypontja is megtalálható, nagyobb hangsúlyt kap. Ezáltal a shinai súlya ellenére vágáskor sokkal könnyebbnek érződik, így valóban sokkal gyorsabb vágásokat is lehetővé tesz, aminek ai-uchinál, debana wazánál és bizonyos oji-wazáknál fontos szerepe lehet.

Chokutō (直刀): Nagyon egyenes típusú shinai, aminek az egyensúlya minden készítőnél különbözik. Hasonló a fent említett Kotō-hoz.

Koban (小判): Az a shinai, amelynek a markolata ovális, így a fogása sokkal inkább hasonlít a valódi kard markolatára. Hasonlítanak a dobari shinaikhoz. (Talán a kerek markolat átformálásából adódó egyensúlymódosulás miatt). Ha ovális markolatú shinait használsz, az nagyban segít a helyes hasuji, vagyis megfelelő irányú vágás kivitelezésében és a shinai fogása is természetesebb. Kezdőknek és gyerekeknek például külön segítség lehet emiatt. De haladók is előszeretettel használják a "valódi kard" érzés miatt.

Owari (尾張): E nnek a s hinai f ajtának a formája hasonlít leginkább az igazi katanára. Hossza megegyezik a 37-es méretű shinaival, de vastagabb annál. A shinai alakja ívelt, ovális formájú.

Tsukaboto Jissen-gata: Ez a fajta shinai egy vastag markolatú elkarcsúsodó véggel, amely a legkönnyebb érzést adja az összes shinai között. Közeli vágásokra, együttes technikákra, debana technikákra és bizonyos oji wazkra a legalkalmasabb típus. Ha nagy kezeid vannak, erősen ajánljuk, hogy próbáld ki ezt a típust, ugyanakkor a vékonyabb hegye miatt, nem olyan tartós, mint a standard shinai.

Hakkaku gata: Ezen shinaiok markolata nem ovális, hanem nyolcszög alakúra lett kiképezve. Nagyon sokan kedveik ezt a típusú markolatot, ugyanis nemcsak kényelmes, de nagyon könny a shinai helyzetét változtatni csupán az ujjak segítségével. Gyakran kombinálják a nyolcszögletű keresztmetszetet az koban (oválissal), mely egy igazán egyedi, rendkívül taktikusan használható shinait eredményez.

forrás: Hissho Magazin, 2012 - Bánáti Zsombor

A bambuszról:

A világon sok fajta bambusz létezik, de a ma is használatos bambusz shinaik alapanyaga leginkább kétfajta bambusz lehet: a madake bambusz és a keichiku bambusz.
A bambusz rugalmassága és erőssége különböző lehet, ezért más-más minőséget hordoznak.

Madake bambusz

A madake bambusz a hagyományos „japán bambusz”, ami érdekes módon eredetileg Kínából származik. Nagyon jó minőségű bambusz. Széles körben használják, nem csak shinai gyártásra, hanem például kiváló horgászbotot is készítenek belőle.
A madake bambusz 8–12 cm átmérőjű, vastag és rugalmas rostokkal rendelkezik, ettől válik ideális shinai alapanyaggá. Azonban a rostsűrűsége nem olyan magas, ezért könnyebben szálkásodik. Az elmúlt évtizedekben Japánban hiánycikk
volt a madake bambusz. A Japánban árult shinai, amely madakéból készül meglehetősen drága. Nem csak a nyersanyag magas ára, hanem inkább a bambusz kezelésével és megmunkálásával járó költségek miatt.

Keichiku bambusz

Ez a bambuszfajta széles körben termesztett Kínában, de eredetileg Tajvanból származik, ezért leginkább úgy
ismert, mint a „tajvani madake”. A shinaik túlnyomó többsége ebből a bambuszból készül. 7–8 cm átmérőjű, egész évben megterem. A bambusz főbb jellemzője, hogy vaskos és rugalmas, de a japán madekéhez képest a rostok durvábbak. Ugyanakkor a nagy sűrűségű rostok jobban hozzájárulnak a shinai hosszabb élettartamához. 
 

Cikk a shinairól és arról, hogy híres japán mesterek milyen típusokat szeretnek

Hogyan kössük meg és ápoljuk a shinait (angol)

Rendezés:

Keresés